Egy fantasztikus erdélyi kirándulás                 A Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 7. osztályos tanulói számára lehetőség nyílt egy hat napos erdélyi tanulmányi kirándulásra, hogy megcsodálhassuk Erdély gyönyörű tájait, megismerhessük az ott élő emberek szokásait, mindennapjait. Természetesen tanáraink egy előkészítő órán felkészítettek bennünket arra, hogy miket fogunk látni, hogyan illik viselkednünk a szálláson, a különböző programokon. Kiosztották számunkra a kielőadások témáját, mi pedig nagy buzgalommal vetettük bele magunkat az előkészületekbe.                Végre eljött a várva-várt nap. A buszunk hajnali három órakor indult az iskola elől. Ilyenkor még mindenkinek álmosnak kellene lennie, de mi az izgalomtól nem tudtunk aludni. Hamarosan a határra értünk, ahol – hála az új jogszabályoknak- már meg sem kellett állnunk okmányellenőrzésre. Útközben lehetett ismerkedni a másik telephelyről érkező diákokkal, de aki akart, aludhatott is. Első úticélunk Déva volt, de sajnos a sikló ismét nem működött, így csak lentről csodálhattuk meg a várat. De azért a Kőmíves Kelemenné balladáját meghallgattuk. A rövid dévai tartózkodás után elindultunk Vajdahunyadra. A vár csodálatos látványt nyújtott. Miután megismerkedtünk a vár történetével, tanáraink megengedték, hogy egy órát szabadon sétálhassunk a várban. Rengeteg érdekes dolgot láttunk. Például: kínzókamrát, lovagtermet, kápolnát. A vártoronyból csodálatos kilátás tárult elénk. A következő úticélunk Gyulafehérvár volt, ahol megnéztük a várat, bementünk a Szent Mihály székesegyházba, ahol megkoszorúztuk Hunyadi János szarkofágját és Márton Áron püspök sírját. A templom kegytárgyboltjában csodálatos rózsafüzéreket vettünk. Utána kaptunk egy óra szabadidőt, így kedvünkre sétálhattunk vár területén. Majd újra buszra szálltunk és egy jó hosszú út után megérkeztünk Segesvárra. Felmentünk várba, megcsodáltuk az óratornyot, megnéztük Drakula gróf szülőházát, sétáltunk egyet a vár főterén. Majd ismét útnak indultunk. Fehéregyháza határában megálltunk, és elhelyeztük a megemlékezés koszorúját Petőfi Sándor emlékművén. Ismét egy hosszú következett Gyergyóújfaluig. Útközben a Libánon láttunk egy anyamedvét, aki épp az úton ment át három bocsával. Mindenkit csodálatos szállás várt. Elhelyezkedtünk a szobákban, majd ízletes vacsora várt ránk. Vacsora után gyorsan lefürödtünk, és mentünk aludni, mert igen fárasztó nap állt mögöttünk.   A második napon finom reggeli várt ránk, ezt követően elcsomagoltuk az ebédünket, és ellátogattuk a Gyergyóújfaluban az Elekes Vencel Általános iskolába, ahol megismerkedtünk a testvérosztállyal. Barátságos labdarúgó mérkőzést játszottunk a helyi diákokkal, melyet ismételten mi nyertünk meg. Nagyon küzdelmes mérkőzés volt. A helyi csapatban játszott egy lány, aki elképesztő ügyességgel kezelte a labdát. Persze az egyenlő esélyeknek meg kell lennie, így a mi csapatunkba is beszállt egy lány. Hát bizony ő is értett a focihoz. az iskolalátogatás után busz a  Natura 2000 park területére vitt bennünket. Láttunk ott sebesen száguldó patakot, vízesést és természetesen a bejártuk a Súgó-barlangot. Nagyon izgalmas volt, hogy saját magunknak kellett világítani, hogy lássunk. A vezetőnk figyelmeztetése ellenére többen hagytunk DNS mintát a kijárat alacsony mennyezetén, azaz jól bevertük a fejünket. A Békás-szorosban tettünk egy jó nagy sétát, megcsodáltuk a szoros elképesztően magas sziklafalait, a Magyarok hídját. A Gyilkos-tónál meghallgattuk a tó keletkezését és legendáját, majd gyönyörködtünk a tó szépségében. Sétáltunk egy jót, és természetesen meglátogattuk a bazárt is. Hátra volt egy még program, amire senki nem számított. Ne már, fáradtak vagyunk! – mondtuk. Mindezek ellenére elmentünk a Madarasi Hargitára. Nem gondoltuk, hogy ennyire jó lesz. Terepjárókkal felvittek bennünket a hegy lábához, ahonnan a túra keretében felmentünk az 1801 m magas hegycsúcsra. Lenyűgöző volt a kopjafaerdő látványa.  Közösen elénekeltük a magyar és székely himnuszt. Visszafelé ismét egy kis séta, majd újra terepjárók. Közben elkezdett esni az eső. Minket ez egyáltalán nem zavart. Az eső esett, a szél fújt, de a hangulatunk töretlen volt. Csodás élményekkel telve érkeztünk vissza szállásunkra, ahol szállásadóink ismét finom étkekkel vártak bennünket. A harmadik napon korán keltünk, mert tanáraink mondták, hogy ismét csodás nap vár ránk. Megreggeliztünk, átvettük az ebédünket, és buszra szálltunk.  Zeteváralján átsétáltunk víztározó gátján. Pompás fotókat készítettünk. Elmentünk Zetelakára, ahol megkóstoltuk Ági néni finomabbnál finomabb házi lekvárjait és szörpjeit és zakuszkáit. A fincsi kóstoló után  Székelyudvarhelyre vezetett az utunk.  Ott koszorút helyeztünk el a Székely Hősök emlékművén, majd egy nagy meglepetés következett.  Az Alexandra cukrászdában tortákkal köszöntöttük azokat gyerekeket, akiknek a kirándulás idejére esett a születésnapjuk. Olyan szerencsések voltunk, hogy láthattunk egy erdélyi hagyományok szerinti iskolai ballagást. Felemelő volt látni a sok népviseletbe öltözött lányt és fiút. Szejkefürdőn megtekintettük a Mini Erdély parkot, ahol azt a feladatot kaptuk, a  park térképén  jelöljük be  az eddig látott történelmi helyszíneket, és a telefonnal készítsünk fotókat hogy valóban megtalálták azokat. Majd a szabadtéri székelykapukon áthaladva megkoszorúztuk Orbán Balázs sírját. Aztán utazás következett Korondra Laci bácsi élményműhelyébe, ahol kipróbálhattuk a korongozás mesterségét. Természetesen mindenki elhozhatta művét, amit az ópusztaszeriek otthon kiégettek. A műveinket büszkén őrizzük otthon, a polcunkon. Utána elmentünk  Fábián Zoli bácsi műhelyébe,  ahol betekintést nyerhettünk a taplászmesterség rejtelmeibe. Természetesen nem maradhatott el a korondi bazársoron a bevásárlás sem, sőt a piacon megkóstolhattuk Juli néni fenséges házi sajtjait, amiből vásárolni is lehetett. Majd ismét útnak indultunk.  Farkaslakán csak annyira álltunk meg, hogy megkoszorúzzuk a Trianon emlékművet és Tamási Áron sírját. Már azt hittük, hogy vége a mai programnak, amikor kiderült, hogy van még egy csoda tanáraink tarsolyában. Útközben szomorúan láttunk a parajdi Sókanyon borzalmas állapotát. A nap zárásaként ellátogattunk a szovátai Medve-tóhoz, körbe sétáltuk, és megtudhattuk mi is az a heliotermikus jelenség. Este jó későn értünk a szállásra. De nem baj, így még jobban esett a vacsora. Alaposan elfáradva, de újabb élményekkel gazdagodva tértünk nyugovóra. A negyedik napon végre nem kellett korán kelnünk, mert csak a közelbe mentünk. Ütközben megálltunk, és megnéztük a libáni kőbányát. Ismét pompás fotók készültek. Ezen a napon a Csicsaj- dűlő volt a cél. Ott egy csinos kis vadászházhoz tettünk egy túrát, ahol igazi, frissen sütött, erdélyi kürtőskaláccsal vártak bennünket. Pihenés gyanánt a medvéről, a farkasokról, a Gyergyói- havasok színes élővilágáról hallgattunk előadást. Miután kipihentük magunkat megmásztuk a Csicsaj-kő 1222 m magasa szikláit. Hát bizony volt, amikor „négykerék” meghajtással kellett közlekednünk. Visszaérve a vadászházhoz, kellemesen elfáradva ültünk le a szalonnasütéshez, közben népdalokat énekeltünk. Itt megint meglepetés ért bennünket. Megkóstolhattuk a medveszalámit. Finom volt. A nap végén egy másik úton lesétáltunk a főúthoz, buszra szálltunk, és elmentünk a szállásainkra. Természetesen ismét finom vacsora, desszert, fürdés és alvás. Az ötödik napon (Milyen gyorsan telik az idő!) korán kellett kelnünk, mert indultunk a csíksomlyói búcsúba. Először a gyergyóújfalusi templomhoz mentünk, ahol találkoztunk a helyi keresztaljával. Indulás előtt a pap bácsi megáldott bennünket. Az út nem volt hosszú Csíksomlyóig. Annál hosszabb volt az út gyalog a buszparkolótól a Nyeregig. Ráadásul az az a rengeteg ember! Én még ekkora tömeget életemben nem láttam. Akármerre néztünk mindenhol csak ember és ember, mintha egész Magyarország ott lett volna. A Szent Mise csodálatos volt. A végén pedig, amikor elénekeltük a magyar és székely himnuszt, azt az érzést nem lehet leírni. Azt érezni kell. Nagyon magyarnak éreztük magunkat! A Mise után ismét hosszú séta következett a buszig. Útközben megálltunk a Barátok feredőjénél pihenni egy kicsit. A buszhoz érve fáradtan huppantunk le az ülésekre. Hazafelé a szállásra igen lassan haladtunk, mert a búcsúból hazatartó keresztalják komoly forgalmi dugót okoztak. De azért Madéfalván megálltunk, és megkoszorúztuk a székelygyilkosság emlékművét. Este ismét alaposan kifáradva ültünk le a búcsúvacsorához, ami természetesen ismét nagyon finom volt. Aztán összepakoltuk a holminkat és siettünk aludni, mert tanáraink szóltak, hogy reggel nagyon korán kell kelnünk. Eljött az utolsó nap. Szomorúan búcsúztunk el szállásadóinktól, és elindultunk haza. Tanárainkat ismerve, tudtuk, hogy hazafelé is gondoskodnak számunkra élményekről, látnivalókról. Első megállónk a tordai sóbánya volt. Először együtt végig jártuk a legérdekesebb részeket. Meghallgattuk a bánya történetét, és nagyon sok érdekes információhoz jutottunk a különböző termekben. Hatalmas élmény volt a Visszhangok terme, ahol végre szabadon kiabálhattunk. Csak úgy visszhangzott a „Szent Miklós” kiáltásunk. Utána lementünk még 13 emelet mélységbe – volt aki liftezett. Na ott aztán volt minden: biliárd, óriáskerék, minigolf, pingpong. Mikor azt hittük, hogy már mindent láttuk, akkor mondták a tanáraink, hogy még további 8 emelet mélységben van egy csónakázó tó, benne szigetekkel. Bár nem csónakázhattunk, de a látvány kárpótolt mindenért. Miután jól kicsodálkoztuk magunkat, felmentünk a felszínre, buszra ültünk, és irány Kolozsvár. Ott megkoszorúztuk Mátyás király híres szobrát és elzarándokoltunk a szülőházához is. A Szent Mihály templomban hálát adtunk Istennek, hogy ilyen csodás hat napban lehetett részünk. Útközben megálltunk pihenni a Királyhágón, és végleg búcsút intettünk Erdélynek. Ha valaki azt gondolná, hogy az élményeket nem lehet fokozni, az téved. Mi is az hittük, hogy már nincs feljebb. Nagyszalonta előtt megálltunk egy étteremben, és nagyon finomakat ettünk. Ezt volt az igazi búcsúvacsora. Végezetül Nagyszalontán megcsodáltuk a Csonkatornyot, és elhelyeztük a tisztelet koszorúját Arany János szobrán. A határ előtt megláttuk, hogy valami nagy barna állatok vannak szerte a pusztában. Hát azok bizony európai bölények voltak.                Nagyon csodás volt ez a hat nap, de mégis jó volt a határ lépve Magyarország földjére lépni. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk, szoros barátságok szövődtek. Otthon pedig nem győztük mesélni, hogy milyen csodákban volt részünk a kirándulás alatt. Köszönet tanárainknak a szervezésért, a sofőr bácsiknak, hogy egész úton vigyáztak ránk, Misi bácsinak, hogy összehangolta programjainkat. Itthon egy értékelő óra keretében megbeszéltük a látottakat és a kisebbeknek fényképes előadást tartottunk az átélt csodákról.                                                                                                       Raffael Amanda és Raffael Rikárdó Junior                                                                                                                       7. osztályos tanulók