© Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Köszöntő Köszöntő Névadónk Névadónk Fenntartó Fenntartó Intézmény Dokumentumok Dokumentumok Elérhetőségeink Elérhetőségeink Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Égi mesék - kirándulás a bolygók különleges világába.
A baksi Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2. sz. telephelyén egy folyamatosan megújulni vágyó kisdedóvó fogadja az óvodásokat napról napra, hétről hétre. Sok intézményben téma például a szüret, a Mihály-napi vásár, az állatok-, a víz világnapja vagy az adventi készülődés. Ám óvodánk felnőtt közössége, az innováció jegyében, egy évvel ezelőtt Barangolás a dinoszauruszok világába címmel két hétig tartó, három óvodai csoporton átívelő projektet valósított meg, hagyományteremtő céllal. Folytatva a megkezdett sorozatot, ebben az évben egy, a kicsiktől teljesen távol álló, ám a fantáziájukat valójában megmozgató témát dolgoztunk fel, melynek címe: Égi mesék – kirándulás a bolygók különleges világába. Mint oly sok esetben, most is IKT-eszközöket hívtunk segítségül az élménynyújtáshoz - rövid, a kicsik számára érthető és motiváló kisfilmek vetítésével indítottuk a projektet. A filmek időtartama és a látható, hallható ismeretanyag tekintetében is differenciáltunk, hiszen két és fél évestől hét évesig tartó korosztály alkotja a nézők táborát. Kiscsoportos vetítések keretében zajlottak a beszélgetéssel kísért filmnézések, mert így tudtunk érdemben figyelni mindenkire, ismeretet átadni és kérdésekre válaszolni egyaránt.
Március 15-i megemlékezés az Óvodában.
A Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda baksi telephelyén, a Víz világnapja heti projektben valósult meg. Nagyon sokféleképpen dolgoztuk fel. a víz körforgása, videók nézegetése, mesék, versek, memória és párosító játékok, különböző ábrázoló tevékenységek, víz kísérletek, horgászat többféle formában, a víz felhasználásának számtalan módjai, környezet-víz védelem … stb. amiket tapasztalaszerzés keretein belül élvezhették óvodásaink.
                              
  
„Itt a húsvét, eljött végre…”
Húsvétolás a Baksi Óvodában
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Óvodásaink, mint minden kisgyermek, hisznek az ajándékot hozó húsvéti nyusziban, akárcsak a Mikulásban mindez a gyermekfolklór része. A nyúl a fészekrakás, a locsolás a megtisztulás, a tojás piros színe a szerelem és Krisztus vérének jelképe. Ezért is mesélünk nekik Jézus feltámadásáról. A húsvét a valláson kívüli világban az újjászületés, a tavaszvárás jeles időszaka. Az érdeklődés, a várakozás, a kíváncsiság eredendően lételeme minden gyermeknek, tehát erre alapoztunk akkor is, amikor a vágyott csokinyulak, piros tojások képzetét valós tartalommal töltöttük meg. Katolikus intézmény lévén ötvöztük a vallási és világi jelentéstartalmat oly módon, hogy a 3-7 évesek számára befogadható, megérthető ismereteket adjunk. Kisfilmeket vetítettünk régi népszokásokat felelevenítve (pl. vizes, vödrös locsolkodás), Jézus feltámadását rajzfilmben elmesélve, dalokat és mondókákat énekelve, mondogatva a felvételek szereplőivel. A titokzatosságot fokozva lányok és fiúk külön-külön is készülődtek, hiszen a tojások díszítése és a locsolóversek tanulása nem történhetett egymás előtt. Ezt komolyan is vette mindenki! A lányokkal elvonulva „hímeztük” a különféle tojásokat, a fiúkkal pedig suttogva mondogattuk a „Jó reggelt, jó reggelt…” kezdetű és a többi mondókát. A várva várt reggelen leányok és legények ünneplőbe öltözve, utóbbiak rózsavízzel érkeztek. Az ünnepi asztalok díszei a tojásfák lettek, természetesen a finom húsvéti étkek fonott kalács, sonka, főtt tojás - kíséretében. A lakoma a lányok megöntözését, a fiúk megjutalmazását és az asztali áldást követően vette kezdetét. Ezt követően jóllakottan, ám annál nagyobb izgalommal váltak daloló, mondókázó, fűben guggoló nyuszikká a kicsik, hogy részesei legyenek az udvari tojáskeresésnek és az immár az óvoda bejáratát ékesítő tojásfa feldíszítésének. A nap koronája a csokitojások elfogyasztása volt, s a délutáni hazafelé indulás, amikor a papírnyuszikat, tojásokat kézben tartva örömteli mesélésbe kezdhettek a gyerekek az átélt történésekről anyának, apának, mamának, és tatának. Bár az időben a tavaszi szünet okán - kissé előre szaladtunk, az élmény sohasem lehet korán, későn, kevés vagy sok! Bizton állíthatjuk rajtunk a későbbiekben sem múlik e nemes hagyomány életben tartása. A családok még ezután ünnepelnek, s ha valamelyik otthonban talán mégsem lesz oly szépen terített, gazdag húsvéti asztal, mint az óvodában, a kicsik bizonnyal felnőttkorukban is vissza fognak emlékezni e számukra varázslatos délelőttre! Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk! Az óvoda dolgozói.
ÉLMÉNY HÉT -I. NAP Mi , ballagós Ficánka és Micimackó ovisok befordultunk az utolsó hetünkre. Elhatároztuk ,hogy az utolsó hetünk napjait jókedvvel, csudajó tapasztalatokkal, élményekkel töltjük meg. Első nap a helyi kanálisra terveztünk egy kis kikapcsolódást. Megnéztük a kanálist, a gáton jót játszottunk, futkároztunk, mezei virágokat szedtünk, bogarakat, rovarokat kerestünk. Mozgásos játékokkal erősítettük magunkat....és nem hagyhattuk ki ,hogy a gátról leguruljunk. Azért ha kitikkadtunk ittunk vizet és ettünk almát is. Oviba visszatérő sétánk alatt megcsodáltuk még a búzamezőt, a kukoricatáblát , akácfákat stb. Kellemesen elfáradtunk, de jó volt!
ÉLMÉNY HÉT - II. NAP A mai nap autósmoziban voltunk. Már a múlt héten Barbi óvó nénivel elkezdték a ballagó ovisaink 'gyártani" az autók prototipusait, hogy készen legyenek mára. Természetesen a filmnézéshez az elengedhetetlen pattogatott kukoria és szívószálas pohárba üdítő sem hiányozhatott. Verdák, Mancs őrjárat , no meg Bogyó és Babóca színesítette a rajzfim lehetőségeket, ami lekötötte a figyelmüket. Az udvaron pedig kipróbálhatták ,hogy is kell szabályosan,.gyakorlatban, egymás után közlekedni...körforgalomban haladni, parkolni, tankolni stb. "Rendőr nénik irányításával nem volt baleset, hiszen tudták mit jelent a zöld és piros szín. De mit sem ér az autó, ha nincs jogosítvány, de a mi ballagóink megkapták az ehhez járó tiszteletbeli okmányt is. Forgalmasan mesés nap volt!
ÉLMÉNY HÉT - III. NAP A hetünk közepe is mozgalmasan telt. Előbb tízóraiztunk, hogy minél több időt tölthessünk a szabad levegőn és többet játszhassunk az óvodánk "csodaudvarán." Ugyanis kiérve az udvarra, egy hatalmas ugrálóvár várt bennünket.... nos energiából nem volt hiány, mert nem kifulladásig, de jól kihasználtuk ezt a lehetőséget..... Akinek még volt energiája, az még a trambulinban folytathatta .... megannyi új homokozójátékkal tevékenykedhetett a homokozónkba és számos udvari játékkal színesítve játszhatott. Ezenkívül csillámtetoválással gazdagodott megszámlálhatatlan kéz és kar. A vércukorszintetünket Sport csokik meg kekszek, ropik bíztosították, szomjunkat pedig rostos üdítő, tea oltotta. A napunknak még korán se lett vége, csak a délelőttünknek ... Ebéd után kezdődött a PIZSIPARTY! Felnőttek közül ki gondolná mennyi játékot lehet játszani egy párnával??? Eláruljuk.....végtelen.... mert amit mi tudatosan megterveztünk azt kiegészítették ballagó ovisaink fantáziája, ötletei...párnaadogató, párnafoglaló stb. Az elmaradhatatlan párnacsata se hiányzott a repertoárból!!!! Az intenzív pizsipartyt relax mese és zene zárta. Aktív, fesztelen napunk volt !
ÉLMÉNY HÉT - IV. NAP Szenzációs délelőttön vagyunk túl... hiszen nagyon átgondolt és rendkívüli szervezéssel egy csodálatos HABPARTYval leptük meg az óvodásainkat. Azt hiszem szavakba nem önthető, milyen élmény volt ez a buli a gyerekeinknek, minden rá volt írva az arcukra.... a képek és a videó magáért beszél. Felejthetetlenül fantasztikus nap volt!
ÉLMÉNY HÉT -V.NAP Elérkezett az utolsó nap -a búcsúnap.... Ezen a napon is elhalmoztuk ballagóinkat számtalan meglepetéssel, ajándékokkal. A középsősök versekkel, énekekkel, színezővel, papírsárkánnyal köszöntek el a nagycsoportosoktól..... Aztán szó szerint végig ballagtuk az óvodánk összes helyiségét....majd fájó szívvel vettek búcsút a ovi minden dolgozójától. Meglepetés horgászattal egybekötött zsákbamacskát pecázhattak ki gyermekeink, akik csak otthon bonhatták ki a csomag tartalmát. Mi, óvó nénik is egy emléklappal, öleléssel "engedtük el " a Ficánka és Micimackó csoportosainkat. Bogi óvó néni keze által készített gyönyörű és ízletes torta nagy sikert aratott, hiszen szinte mindenki befalta. Polgármester Úr is meglepetéssel készült, olyan hasznos ajándékokat kaptak amik elengedhetetlenek az első osztályos gyerekeknek. Utosó -búcsú nap kellemesen telt el!
Ballagás 2023.05.26. A 2022/2023-as nevelési évünk méltó záró akkordja a nagycsoportosaink a Ficánka és a Micimackó csoport ballagása volt. Nevelőtestületünk tagjai hosszas és egyöntetű megbeszélést folytatva arra jutottunk, hogy óvodásaink búcsúztatása ebben az évben valami különleges és maradandó legyen, hogy gyermekeink, ha visszatekintenek óvodai életükre ne a véget nem érő próbák és versek gyakorlására emlékezzenek. Így számos és tudatos tervezéssel és szervezéssel megvalósítottuk óvodásaink utolsó hetét, az élményhetet. Május utolsó hetének minden egyes napjára olyan programot, tevékenységet szerveztünk, ami örök és feledhetetlen élményt nyújtott a ballagóknak. Az élményszerző kirándulástól kezdve, rendelkezésükre állt az autósmozi, gyermeknappal egybekötött ugrálóvár, pizsamaparti, habparti, a befejező pénteki búcsúnapig. A számlálhatatlan meglepetés, ajándékok sem feledtették a hazatérő gyermekek arcán lévő sugárzó mosolyt, örömöt, amit a napok végén láthattunk. Délelőtt a búcsúnap, délután a ballagás, ami egyben kissé szomorú, de örömmel teli is, hiszen fájó szívvel, de boldogsággal fűszerezve adtuk át képletesen ballagóinkat az iskolának. Délután 18 fővel kezdtük meg a ballagásunkat. Búzáné Huszka Ildikó köszöntötte az egybegyűlteket és a búcsúzó ovisainkat. Versekkel, énekekkel köszöntek el ovisaink az óvódától. Emléklappal ajándékoztuk meg a fáradhatatlan szülőket, akik 3 évig segítették gyermekeinket és a mi munkánk gördülékenyebb sikerességét. A fiúk és a lányok külön tánca koronázta meg ballagásunk befejezését. Mucsi Erzsébet óvodapedagógus